Váratlan: Vona Gábor visszatért!

Erre senki sem számított, mindenkit alaposan meglepett!

Nemrég Vona Gábor újra hallatott magáról, méghozzá nem akármilyen kontextusban.

Ugyanis arról van szó, hogy gyakorlatilag visszért a Jobbikba! Ezt Facebook bejegyzésében jeléntette be.

Ezzel a húzásával nem kis meglepetést okozott rengeteg embernek és politikai szereplőnek.

Ezt írta pontosan bejegyzésében:

"Sokan kérdezik, hol vagyok, mit csinálok. Jelentem, nem pihenek. Szinte folyamatosan ülésezik az elnökség, én pedig az alapszabály szerint ügyvezető elnök vagyok az új elnökség felállásáig.

Vagyis vezetem ezeket az üléseket. Amúgy pedig csendben vagyok, ez az időszak most nem rólam szól, és ez így van rendjén. 

Közben persze, figyelem az országos eseményeket is, de erről majd később – írta Vona, majd a pártról is említést tesz: a tisztújításán Sneider Tamást és Gyöngyösi Mártont támogatja majd, mert szerinte ők képesek fenntartani a Jobbik egységét, ami a legfontosabb most"

"Hosszú éveken keresztül mondtam: az élet lényege a változás, csak az nem változik, ami már nem él. A Jobbik mindig változott, mindig fejlődött, most is fog. De a lényeg ugyanaz kell maradjon: minden magyart képviselünk"

- tetet hozzá.

A Jobbikban tehát nagy változások indulnak be, és ennek ugyan távolról, de feltehetően részese lesz az egykori pártvezér, Vona Gábor is.

OSZD MEG másokkal is!