Szakított a szerelme Demcsák Zsuzsával!

Nemrég Sebestyén Balázséknál volt vendég Demcsák Zsuzsa, aki botrányos interjújával kapcsolatban alaposan meg lett hurcolva a csatorna és az emberek által.

A Rádió 1-ben mesélte el a teljes történetet, hogy mi vezethetett idáig.

Zsuzsa vidám volt, és a hallgatók minden kérdésére válaszolt. Elmondta, hogy valójában ő kérte a kóros fáradtságra hivatkozva, hogy bontsák fel munkaszerződését.

Azt is elmesélte, hogy nem bujkált az ATV vezetői elől, a velük való találkozás időpontját szerdára beszélték meg. Demcsák Zsuzsa szerint jó hangulatú, kötetlen beszélgetés volt, mikor bement, előtte már tudta, hogy ki akar szállni ebből a mókuskerékből.

Szerinte a fő probléma az volt, hogy először csak az Egyes Beszéd vezetéséről volt szó, később merült fel a reggeli műsorban való szereplése, de akkor azt gondolta, bírni fogja a kettőt együtt.

"Pont a reggeles első hétfőn magánéleti zűrbe keveredtem, de ezzel nem akarok senkit terhelni. álmatlan, átsírt éjszakák után voltam. Szakítottak velem, és nem gondoltam, hogy ez ennyire meg fog viselni. Jobban megviselt, mint a válásom." - mesélte.

Mindenhová elkísérte a szerelme, ezért is volt fájó neki, hogy az ATV-től végül teljesen egyedül távozott.

Azt kategorikusan tagadta, hogy alkoholos, vagy bármilyen befolyásoltság alatt vezette volna a másnapi műsort, és azt is kijelentette, nincsenek alkoholproblémái.

Emellett azért érdekes, hogy minden szerződését felbontotta a csatorna vele, tehát nagy valószínűséggel nem teljesen kerek a történet - állítják sokan.

Valószínűleg türelmetlen voltam, biztos magamra haragítottam jó pár embert, szereztem ellenségeket. Megpróbáltam elmagyarázni, hogy a vendéglista nem egyenlő az adásmenettel, de más a stílusa egy feszes kereskedelmi tévés beszélgetésnek, más egy ATV-s nek – mondta Demcsák Zsuzsa arra a kérdésre, igaz-e, hogy a stábban sokan nem szerették őt.

A Demcsák Ügy tehát egészen biztosan fog még folytatódni, hamarosan új információk áthatnak napvilágot.