Rendkívüli: megszólalt Orbán a választásról és a szavazatok újraszámlálásáról!

Nem akármit mondott, az ellenzéknek is üzenve!

Orbán azt mondta, jókedvűen és boldogan ül a stúdióban a választási győzelem után – írja a 24.hu.

A miniszterelnök szerint a választás egy misztikus folyamat, ahol egy egyéni akarat közös akarattá válik, de a politikusoknak az alázatot javasolja. 

Úgy fogalmazott:

„A győztesek ne osszanak észt, mert nem sportszerű, megértéssel és nem kioktatással kell fordulni a vesztesek felé.”

Hozzátette, hogy érdemes az ellenzék véleményére odafigyelni, „de nem az ő álláspontjukat kell képviselni, mert akkor egyikükre nem lenne szükség”.

Orbán Viktor azt is mondta, hogy a kormány értelmezése szerint a következő évtized legfontosabb kérdése a bevándorlás lesz, ezért erkölcsi kötelesség erről beszélni, és ahhoz, hogy ez minden házba eljusson, „százszor, és ha kell, ezerszer is el kell mondani”.

A kormányfő a Miniszterelnökség átalakításáról úgy fogalmazott: szeretné átalakítani a kormány „agyközpontját”, másfajta vezetési szerkezetet akar létrehozni.

Orbán Viktor jelezte azt is, mielőbbi kormányalakításban érdekelt. 

Célul tűzte ki továbbá, hogy a parlament a nyári szünet előtt elfogadja a jövő évi büdzsét.

OSZD MEG másokkal is!