Óriási politikai pofont kapott Merkel a saját népétől!

Egy nemrég készült közvéleménykutatás porig alázza!

Merkelt most aztán tényleg porig alázták politikai értelemben? 

Nem kizárt, ugyanis hatalamas pofont kapott a választóitól. Az egyik német televízió ugyanis csinált egy közvélemény kutatást. Ebből az jött ki, hogy a válaszadók 70%-a nem ért egyet Merkellel, és azzal, amit csinál.

Legelőször még 2010-ben Christian Wulff, akkori német szövetségi államfő jelentette ki, hogy az iszlám Németország része. Kapott is ezért hideget-meleget.

2015-ben, a török miniszterelnök Ahmet Davotoglu berlini látogatása során Angela Merkel is hasonlóképp nyilatkozott. 

Ezt a mostani választások előtt többször is megismételte,feltehetően azért, hogy a már szavazati joggal rendelkező muzulmánok kegyét elnyerje.

Azoban egy morzsányi hiba csúszott a nagy gépezetebe. A merkeli médiába:

A SAT1 televíziós társaság megbízásából készült reprezentatív felmérés szerint a németek 70 százaléka nem ért egyet a kancellárral.

A válaszadók nagy része ugyanis úgy gondolja, hogy az iszlám nem Németország része, és sohasem kellett volna, hogy az legyen.

A felmérésből még kiderült az is, hogy 32%-át érinti a németeknek jelentősen a bevándorlás.

OSZD MEG másokkal is!