Orbán szerint szét fog esni Európa!

Lehetséges, hogy tényleg közel van az Európai Unió teljes szétesése? Akárhogyan is, Orbán Viktor már ezt vizionálja.

Legalábbis legújabb beszédében erősen érezni lehet ezt a felhangot.

Elképesztő dolgokat mondott.

Míg eleinte Orbán bevándorlás politikája süket fülekre talált, és sokak szerint most sincs változás, addig egyes Brüsszelhez közelálló források egészen más dolgokról beszélnek.

Szavai szerint a "bevándorlóországok" jelentik ma a legnagyobb veszélyt az európai értékekre, hiszen veszélybe kerül a vallásszabadság, a férfi és nő egyenjogúsága és az antiszemitizmus elleni küzdelem is, mivel a Nyugat-Európába beáramolókról annyi biztosan elmondható, hogy "semmiképpen nem tekintenek szövetségesként az Ótestamentum népére".

Fotó:  MTI - Bruzák Noémi

Mindezzel szemben "mi a régi törvényt követjük (...), amely úgy hangzik: az ország határ nélkül olyan, mint a tojás héj nélkül" - mondta, jelezve:

Magyarország nem felejti el, hogy a kerítés építésekor a németek, az osztrákok és a nyugati média "pökhendi arroganciával (...) ítélkezett felettünk", világszerte rágalomhadjáratot indítottak, ami "egy központilag elrendelt, központilag vezényelt kampány volt" az ország ellen.

Elmondta, hogy az nem jó, hogy a fejlett Nyugaton a liberális gondolkodás miatt az illegális migránsok jogai jobban vannak védve, mint az európaiaké.

Azt is hozzátette, hogy ma még tabu az európai politikában a bevándorló- és a nem bevándorlóországok közötti belső feszültség kimondása.

A kérdéses mondat pedig a beszédében így hangzott:

"Ha ez nem sikerül, akkor ez a feszültség a mainál is sokkal erősebb szakadást, akár végzetes szakadást is okozhat az európai kontinens politikai történetében."

Ez pedig sokak szerint egyértelműen arra utal a beszéd csúcspontjaként, hogy az EU szétszakadhat, darabokra hullhat, ha a jelenlegi tendenciák folytatódnak.

OSZD MEG másokkal is!