Nem akármit mondott Bálint gazda a februári időről! Ezt árulta el az ország kedvenc gazdája!

Egy nagyon fontos dologra is felhívja a figyelmet.

Tényleg kőkemény, amit Bálint gazda mondott a februári időről! 

Nagyon nem fogsz örülni annak, amit az ország kedvenc “gazdája” elárult! Sőt, egy nagyon fontos dologra is felhívja a figyelmet – tegyük meg, amit kér!

A Mokka riportere, Fuchs Richárd alig két hete beszélgetett még a szokatlanul enyhe januárról Bálint gazdával, de ezúttal a télies időjárásról kérdezte a legendás kertészmérnököt. Bálint gazda a következőket mondta: 

“Én két héttel ezelőtt is azt mondtam, hogy megyünk befelé a télbe, és nem kifelé jövünk belőle.” Bár két hete tavaszias volt az időjárás, most Bálint Gyuri bácsi egy fagyott hóvirággal állt a havazásban a riporter mellett. Fuchs Ricsi megerősítette, hogy valóban hihetetlennek tűnt, hogy újra tél lesz, de Bálint gazda elmondása szerint a januári hónap és a február is a télnek megfelelő arcát mutatja nekünk. 

Mindenkit megnyugtatott, hogy a fagyott virágok miatt nem kell aggódni, most csak azok pusztulnak el, amelyeknek a gyökérzete közel van a földfelszínhez és kihajtottak, de más növényekben nem tett kárt a télies idő. Megmutatta a gyönyörűen virágzó mahóniát az udvarában, amelynek leveleit vastag, fagyos hó borította, elmondása szerint nem pusztul el ez a virág sem, csupán idén már nem lesz bogyós termése, majd jövőre. 

Az árvácskáit is előkaparta a hó alól , amelyek lefagytak, pedig 2 hete még gyönyörűen virágoztak, elmondása szerint az árvácska sem kényes, amint melegszik az idő újra leveleket bontogat és virágozni fog. 

Érdemes az árvácska magját augusztusban elvetni, így őszre már kifejlődik és egészen az első fagyokig díszítik a kertjeinket.

Felhívta a figyelmet, hogy fokozottan figyeljünk a madarakra, etessük őket, ugyanis a kertekben a réteken már mind elfogyott a sok ennivaló: magvak , bogyók és így feltétlenül gondoskodni kell róluk, másképp elpusztulnak. 

A madarak számára kiváló a napraforgómag, a köles, de rakhatunk az etetőkhöz a boltokban kapható madáreleség készítményekből is. Kis madárkáink majd meghálálják, az utódaikkal szépen fognak énekelni a nyár folyamán és védik a fákat is a kártevőktől.

OSZD MEG másokkal is!