Miért jó, ha a gyereknek képzeletbeli barátja van? Így még nem gondoltad végig

Sok gyerek kreál magának képzeletbeli barátot, és, bár ez ijesztő lehet a szülők számára, valójában jó dologról van szó.

Legyen bár kisgyerek alakú vagy kedves, torzonborz szörnyecske, esetleg állatfigura, a szülők általában megijednek, ha a gyerekük egy képzeletbeli, csak általuk látható barátról kezd beszélni.

Nem feltétlenül a magány vagy az unatkozás szüli ezeket a lényeket, de az sincs kizárva, hogy a gyerek átmenetileg így jut játszópajtáshoz. 

Akárhogy is, megfelelő szülői hozzáállás szükségeltetik, és semmi aggodalom.Kinevetni semmiképp sem jó a gyereket, vagy megtagadni a kitalált lény létezését.

Érdemes inkább érdeklődést mutatni felé, elfogadni a váratlan ismerőst, illetve minél többet megtudni róla. Ijedtség helyett pedig jobb átgondolni a dolgot: gyermekek lelki fejlődésével foglalkozó kutatók rávilágítottak, miért jó, ha egy gyereknek képzeletbeli barátja van.

Miért jó egy képzeletbeli barát?Egy 2014-es, az Oregoni Egyetem által amerikai iskolákban készített felmérés szerint a gyerekek 65%-ának van képzeletbeli barátja.

 Elsőre furcsa lehet, de kutatók szerint ez voltaképpen jó dolog.

A Durham Egyetem és a Yorki Egyetem pszichológus kutatói azt találták, hogy azok a gyerekek, akiknek képzeletbeli barátjuk van, később könnyebben boldogulnak majd szociális kapcsolataikban. 

Úgy vélik, a képzeletbeli barátokkal való beszélgetés emellett fejleszti a kognitív képességeket és a saját maguk felé irányulókognitív képességeket és a saját maguk felé irányuló kommunikációjukat is.

OSZD MEG másokkal is!

Forrás: femina.hu