Kutatás mutatott ki valamit a nehéz családi körülmények között élőkről! ERRŐL MINDENKINEK tudnia kellene!

Borzalmas, ha ez igaz, márpedig tudósok vizsgálták és mutatták ki!

A levegővétel az élet egyik legalapvetőbb része. Ha valaki lélegzik, akkor azt jelenti, hogy él, és ezt jó lenne minden embernek tudatosítani önmagában, mert ezáltal máris felértékelődik az élet.

Az, hogy tudsz lélegezni, azt is jelenti, hogy szabad vagy. 

Ha belélegzed a levegőt, majd kifújod, az egyenértékű a kapással és az adással. 

Azonban ha valami miatt nem megfelelő a légzésed, akkor azt egy érzelmi blokk, akadály is okozhatja, főként miután az orvosi vizsgálatok semmi rendellenességet nem mutattak ki. 

Gondolkozz el, hogy mi lehet ennek a lelki háttere, ami miatt nehezen veszed a levegőt.

Tedd fel magadnak a kérdést: milyen változásokon ment keresztül az életem, miként viszonyulok más emberekhez?

A rossz családi viszonyok, körülmények könnyen megbetegíthetik a tüdőt.

Az agresszív viselkedés, a harag, a gyűlölet, az irigység, a rossz közérzet egy idő után szó szerint megfojt, azt érzed, hogy nem kapsz elég levegőt, és gyakrabb fogják megtámadni a légutakat, a tüdőket a kórokozók. 

Azokban a családokban, ahol feszültségek vannak, leginkább a gyerekek vannak kitéve a tüdőbetegségeknek, asztmás rohamoknak. Ezért mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a kiskorúak biztonságban és szeretetben élhessenek.

Az asztmás tünetek a szeretethiányra utalnak

Ez a szörnyű tünetekkel járó rendellenesség annak a jele, hogy az illető nem kap elég szeretetet, vagy legalábbis úgy érzi. 

Érdemes azon elgondolkozni, hogy ezek az emberek vajon adnak-e másoknak elég szeretetet, mert amint már említettük, a légzés összefüggésben van az adok-kapok karmikus törvénnyel, tehát csak úgy kaphatok szeretetet, ha adok is másnak. 

Ez így működik, és ezt neked is ajánlott észben tartanod, mert ez hozzásegíthet, hogy az életed és lélegzetvételed is kiegyensúlyozott legyen.

OSZD MEG másokkal is!