Kínos szituációba hozták az RTL műsorvezetőjét!

A Reggeli című műsorban Földes Esztert régi ismerőseként köszöntötte Fehér Tibor, mert egy osztályba jártak annak idején a Színművészetire.

A gyönyörű színésznő jó emlékekként emlékezett vissza aze gyütt töltött időkre, azonban a jóképű színés számára némileg kínios volt a szituráicó.

"A Színművészeti Egyetemen az első vizsga az énekvizsga, az énektanárnőnk pedig kitalálta, hogy énekeljük a Csitári hegyek alatt című dalt, mert Eszternek gyönyörű, magas, csilingelő hangja van. De nekem nincs! Úgyhogy én tulajdonképpen beáldoztam magam Eszter kedvéért" - mesélte.

"Elkezdődött az énekvizsga. Hangsúlyozom, ez az első vizsga, amin látják a tanárok, hogy kiket is vettek föl. Eszter gyönyörűen énekelt, és én bizonytalanul, de azért elvoltam mellette, amíg nem jött az ominózus magas rész. Ekkor Gálffi László osztályfőnök a kezébe temette az arcát, és a fejét rázta. A végén leültünk: én ugye, megsemmisülve, szégyenkezve, Eszter pedig még tetézte a dolgot, mert a karomat simogatva nyugtatgatni kezdett, hogy semmi baj, miközben velünk szemben ott ültek a tanárok. Borzasztó volt" - mesélte némileg elpirulva.