Halálos betegnek hitték, de valójában EZ volt a háttérben

Megdöbbentő történetet fogsz hallani, mely ha nem történt volna meg, sokan talán el sem hinnék. Katy Richmond kálváriája ugyanis meglehetősen bizarr és hihetetlen. 9 éven keresztül halálos betegnek hitték, és 17 millió forintnak megfelelő összeget költött különböző kezelésekre, hogy megmentsék az életét.

Így részt vett reiki kezelésen, köpölyözésen, akupunktúrán, reflexológián, kranioszakrális terápián és még hasonlókon is, de továbbra is beteg maradt.

Az orvosok sem tudták pontosan, hogy mi baja volt. Extrém fáradtság lett úrrá rajta, ami miatt a fitneszoktatói munkáját is feladta. Elment a háziorvosához is, aki a pajzsmirigyproblémákat diagnosztizált nála. 

Dermatofibrózis alakult ki nála, végül agyi köd,és ez volt az egyik legsúlyosabb tünete.

Mindemellett csalánkiütések, és bőrelváltozások fedték a testének nagy részét. 

A nő már teljesen kétségbe volt esve, és mind egészségileg, mind lelkileg nagyon rosszul érezte magát.

Rengeteg kezelésben részesült, de csak romlott az állapota, és ő egyre inkább meg volt róla győződve, hogy meg fog halni. Aztán egy alkalommal az egyik orvos azt javasolta neki, vetesse ki mell implantátumát, mert talán az lehet a gond.

„Ahogy elmondta, teljesen ledöbbentem, hogy a dátumok megegyeztek.” - mesélte.

Amikortól mell implantátummal rendelkezett, azóta kezdtek jelentkezni ugyanis nála a tünetek, először csak enyhén, majd egyre súlyosabb formában. Két évvel később vetette ki végül a szilikont 2 millió forintért.

Ezután minden tünete elmúlt, holott korábban ő is és családja, és orvosai is azt gondolták, hogy egy rejtélyes kórban szenved, ami halálos.

Sokak szerint a nő szilikonmell betegségben szenvedett, amit a brit ÁNTSZ nem ismer el, és még nagyon sok országban nincs regisztrálva ilyen kórképpel rendelkező betegség, ő mégis meg van róla győződve, hogy valós volt, hiszen akár bele is halhatott volna...

Az eset jól rávilágít arra, hogy a szilikonos beavatkozásoknak milyen óriási veszélyei vannak.