Gyilkossági fordulat: egy szemtanú szerint többen ölhették meg a soroksári futónőt!

Egy szemtanú jelentkezett a korábbi videós rendőrségi felhívásra!

Kardosné Gyurik Krisztinát még 2013-ban ölték meg, és a nyomozás teleesne félresiklott, ugyanis egy végzetes hibából adódóan egy olyan DNS került a helyszínre, mely egy korábbi halottról került rá a nő testére.

Forrás: ATV

Ennek ellenére a rendőrség kezdi összekapni magát, és nemrég egy videós felhívásban kerestek szemtanúkat.

Aztán kiderült, lehet, hogy az egyik gyilkost egy biztonsági kamera felvétele is rögzítette, de nem lehetett kijelenteni, hogy valóban ő volt a tettes.

Most pedig egy szemtanú számolt be róla, hogy Krisztinát talán fatolvajok ölhették meg.

" Egy ismerősöm a gyilkosság estéjén látott egy fehér színű, koszos furgont. Három személy utazott benne, az ismerősöm úgy írta le őket: három suttyó. A környéken fatolvajként emlegetik őket, az ismerősöm a furgon rendszámát is feljegyezte. Könnyen lehet, hogy keresztezték Krisztina útját, és kötözőzsineg is biztosan volt náluk" - állította.

Ha valóban így van, akkor egy DNS vizsgálat elég lehet, hogy megerősítse a gyanút, vagy kizárja a három illetőt.

Úgy tudni a rendőrség birtokában lévő felvételek alapján, hogy a kocsi a gyilkosság estéjén 20 óra körül az Oázis kertészet előtt haladt el a Vízisport utca felé, majd a Vízisport utcán közlekedett tovább.

OSZD MEG másokkal is!