Figyelem: ez a drágulás mindenkit érint!

Drágulhat egy alapvető élelmiszer. Méghozzá nagyon!

Nagyon rossz hírekkel lett tele a sajtó, ugyanis egy alapvető élelmiszer ára drágulhat meg, ráadásul jelentős mértékben.

A vaj, a csirkemell és a tejföl idei áremelkedése után a következő dráguló alapélelmiszer a tojás lehet. 

Míg ugyanis idén januárban még 30 forint körüli áron lehetett egy M-es, azaz normál nagyságú tojást venni a kiskereskedelemben, addig nyáron ez a nyár folyamán 36 forint volt, majd az utóbbi hetekben az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) piaci árinformációs rendszerének adatai szerit 39 forintra emelkedett.

Az elkövetkező hetekben nagy drágulás jöhet, novemberben 50, vagy akár 60 forintos darabonkénti árra is számíthatunk.

A népszerű élelmiszerből ugyanis húsvét óta hiány alakult ki, és egész Európára hatással van.

Ráadásul ehhez hozzájárult még a nagy holland tojásbotrány is.

Magyarországon is hiány van, annak ellenére is, hogy az elmúlt években fokozatosan csökkent a tojásfogyasztás: míg egy évtizede még évi 300 tojást fogyasztott minden "átlag" magyar, addig tavaly már csak 215-öt.

Bár egykor Magyarország tojásból is önellátó volt, ma már import nélkül nem működik a piac. Ennek oka az, hogy a hazai tartási kedv visszaesett.

Mindezt annak ellenére érzékelni lehet, hogy a kormány a lehető legtöbb módon próbálta támogatni az elmúlt években a gazdaságokat.

OSZD MEG másokkal is!