Evezés: Galambos Péter az MTK színeiben folytatja

A változások hónapjait éli kétszeres Európa-bajnok evezősünk, aki csapathajóban és új klubbal vette célba a 2024-es olimpiát. 

Az MTK Budapest evezős szakosztályának színeiben folytatja pályafutását Galambos Péter. A könnyűsúlyban kétszeres Európa-bajnok és háromszoros világbajnoki ezüstérmes sportoló két évtized után vált klubot. Mindezt néhány hónappal azután, hogy eldőlt, új prioritások mentén, de célba veszi a 2024-es párizsi olimpián való részvételt. 

Galambos Péter a normálsúlyú dublóra és a négypárra készülve vetette magát munkába az őszi felkészülés elején. A 35 éves sportoló a szövetségi kapitánnyal egyeztetve döntött úgy szeptemberben, hogy csapathajóban megcélozza a párizsi játékokat. Ám nem ez az egyetlen váltás, amit 2021 vége tartogatott számára: eldőlt az is, hogy több mint két évtized után új színekben versenyez majd idehaza. 2022 januárjával a Vác Városi Evezős Clubtól az MTK Budapesthez szerződik. 

„Az MTK lehetővé tette, hogy továbbra is teljes mértékben az élsportra koncentrálhassak Vácon – mondta az átigazolással kapcsolatban a főszereplő, Galambos Péter. – A legfontosabb az volt, hogy minimális változással járjon a klubváltás. A jövőben is ugyanott és ugyanúgy nevelőedzőmmel, Rapcsák Károllyal készülök majd a hét nagyrészében. Ugyanakkor havonta egy-két alkalommal Budapesten, az MTK teljes keretével is dolgozunk majd, ami új lehetőségeket és motivációkat biztosít.”

A nagy terveket szövögető MTK-ban ősz óta már két válogatott versenyző, Szabó Márton és Bácskai Máté készült együtt, hozzájuk csatlakozik harmadikként Galambos. Vagyis a 2024-es olimpiáért dolgozó jelenleg hatfős keret fele a fővárosi klubnál is rendszeresen találkozhat majd. Ez felgyorsíthatja az összecsiszolódási folyamatokat – vette át a szót a kék-fehérek szakosztályvezetője, Székely Balázs. 

„Petit régóta ismerem, így pontosan tudom, mekkora fegyvertény, hogy a jövőben az MTK színeit képviseli – mesélte Székely, aki anno szövetségi kapitányként is együtt dolgozott az Európa-bajnok evezőssel. – Őszinte leszek, korábban elképzelni sem tudtam, hogy valaha is klubot fog váltani. Óriási lokálpatrióta, aki imádja a városát. Boldog vagyok, hogy sikerült olyan megállapodásra jutnunk, ami mindkét fél számára kielégítő, csakis pozitív oldala van.”

Az MTK szakosztályvezetője hozzátette, biztos abban, hogy a klub és a válogatott is sokat profitál majd abból, hogy ennyire erős versenyzők készülhetnek együtt náluk. 

Forrás: Galambos Péter Facebook