Emberek figyelem!!!INGYEN mobilházak telekkel Magyarországon rászorulóknak!

Indul a mobilház program!

A magyar államnak nem igazán van lakáspolitikája, olyan átfogó programja pedigegyáltalán nincs, ami a lakásszegénységben élőket célozná. 

Ezért aztán minimális erőforrásból gazdálkodó civil szervezetek próbálják a maguk eszközeivel ellátniezeket a feladatokat, ilyen az Utcáról a Lakásba Egyesület (ULE) is, amelynek képviselői és támogatói bemutatták legújabb projektjük, a mobilház-program első eredményeit a sajtónak Soroksáron.

A program lényege, hogy az egyesület által megvásárolt telkeken apró, skandináv típusú mobilházakat húznak fel, amelyeket aztán megpályáztatnak rászoruló emberek, családok közt. A projekt újszerű, sokszereplőskonstrukcióban jött létre:

1. az ULE saját tőkéjéből megvásárolja a telket;

2. a programot támogató befektetők megveszik a házakat,

3. az egyesület egy lízinghez hasonlószerződést köt velük, év végén egy összegben kapják meg a bérleti díjat, aház ára az év során megtérül;

4. a házba pedig kedvezményes bérleti díjjalbeköltözhet, aki a pályázaton befut.

Ugródeszka lehet a mobilházA programot jelenleg a Biggeorge Holding két tagja, az Otthon Centrum és a Biggeorge Property, valamint a Polgár Alapítvány támogatja. 

Rajtuk kívül az ULE szerzett még támogatást a telek megvásárlásához a Lakhatást Most szociális lakásügynökségtől, amelyet korábban az egyesület a TESZ Magyarországért Alapítvánnyal közösen hozott létre, de önálló entitásként működik. A soroksári telek megvételéhez ezen kívül több száz magánszemély mikroadományai járultak hozzá, amelyek két kampánnyal szedett össze az ULE. 

A mobilházak, amelyeket az USA-ban és a skandináv államokban is használnak szociális bérlakásoknak, kis alapterületűek, de összkomfortosak. 

Víz-gáz-villany és csatorna is van a soroksári telken, amelyre összesen négy házat tesznek majd le önkéntesek segítségével, vagyis maximum kb. 12 embernek nyújtanak maj lakhatást.

 Két ház már áll, bár a mostani – a képeken is látható – külsejük még változni fog, mert rájuk kerül kívülről egy vastag szigetelés, hogy fenntartható módon lehessen őket fűteni – magyarázta Kovács Vera, az ULE munkatársa. Kovács, aki az egyesület alapító tagja arról is beszélt, hogy a mobilházak természetesen nem jelentenek végleges megoldást a lakhatási problémára, újrakezdési lehetőséget viszont igen.

Környékbelieké a lehetőségÉs hogy kik költözhetnek be? Mivel egyelőre csak négy háztartásnyi embert fognaktudni elhelyezni, az egyesületnek részletesen mérlegelnie kell, kik szorulnak ráleginkább a szűkös kapacitásra. 

Ehhez felvették a kapcsolatot a Soroksár környéki szociális szolgáltatókkal, például a Családok Átmeneti Otthonával, ezek ügyfelei közül fognak kikerülni a pályázók, akikkel személyesen is találkoznak majd a kiválasztási folyamat során.

A cél azonban több telek megszerzése és mobilházak felhúzása ugyanebben amodellben, hogy többen juthassanak lakhatáshoz mindig az adott környékrászorulói közül. 

Kérdeztük az ULE-seket, mit szóltak a környékbeliek a projekthez –a soroksári kertvárosban sok, látszatra egészen új, talán csok-os ház van -, amire aztmondták, akiket el tudtak érni, pozitívan álltak a dologhoz. Kiderült az is, hogynincsenek egyedül, néhány utcával arrébb indult egy másik civil kezdeményezésűszociális lakhatási projekt. Rengetegen működtek együtt, hogy összejöjjön!!!!

OSZD MEG másokkal is!