Brutális balesetet okozott Kozsó!

Augusztus közepén történt az este, de cska most derültek ki a részletek arról a balesetről mely során Koszó egy lányt gázolt el. A nő súlyos sérüléseket szenvedett, eltört síp- és szárkapocscsontja. Emiatt hónapokig képtelen lesz munkába állni, a rendőrség nyomoz.

Azt beszélik, hogy nagyon durva fotók kerültek a Bors bitokába arról, hogy mi is történt. 

Ezen látszanak Ivettnek, a robogós lánynak a sérülései, melyek szinte horrorfilmbe illenek. Annyira durvák, hogy egyelőre sem az újságban, sem pedig a weboldalon nem közölte még senki.

Fotó: RAS archívum

A baleset még augusztus 19-én délután egy budapesti kereszteződésben ütközött tisztázatlan okokból L. Ivett robogósként az autóval közlekedő Kozsóval. A lány állítólag métereket repült a balesetben. Egyik fél sem ismerte el a hibáját a balesetben.

A lány minden tartalékát feléli egy barátja szerint mivel súlyos sérülései miatt hónapokig nem dolgozhat. Ivett tapasztalt robogós, soha nem volt még balesete, az autó hátulról tarolta le állítása szerint.  Miután megtörtént a baj, azonnal megállt, segített, mentőt hívott és megvárta, amíg ellátják a lányt. Hamarosan kiderülhet, mi történt.