Belépőt szednek szegény gyerekektől az uniós pénzből épült játszótéren!

Na EZ, az igaz pofátlanság. Lázár János vizsgálatot is indított.

Igazi botrány pattant ki hajdúhadházán, ugyanis a több száz millió forintból épült, gyerekeknek való uniós játszótéren belépőt szedtek.

A környékbeliek, akik a legszegényebb rétegből kerültek ki, azt mondják, hiába mondják a gyerekek, hogy hintázni, játszani akarnának a játszótéren, nem tudják elvinni őket, mert vagy enni vesznek, vagy játszótérre mennek.

FOTÓ: Hang-Kép Egyesület/Pintér Ákos

A polgármester ugyanis "jelképes 2 500 forintos hozzájárulást kér a játszótér használatáért.

500 Ft a belépő, azért, hogy egy napra meg tudjuk venni az egész családnak a tejet és a kenyeret. Ennyi pénzt nem libikókázhat el a gyerek az egyik család felháborodott állítása szerint.

A díj fejenként van értve, tehát 4 gyereknél már 2000 forintba kerül a családnak néhány önfeledt óra.

A média megkereste a polgármestert, hogy megkérdezze a dolog szükségességéről, ő azonban nem nyilatkozott.

Korábban egy másik interjúban azt mondta, hogy szerinte az 500 forintos összeg megfizethető, és bizonyos esetekben akár ingyen is használható a játszótér.

A hír a kormányzatig is eljutott, és maga Lázár János jelentette be, hogy vizsgálatot indítanak az ügyben.

OSZD MEG másokkal is!