30 éves a Daniella Villamosság

30 év szakmai tapasztalat, 31 telephely, 3,6 milliárd forintos kötvénykibocsátás, az ország egyik leginnovatívabb logisztikai központja – csak pár jelző, melyet a Daniella Villamosság magáénak tudhat. Az elmúlt három évtizedben egy 4 főt foglalkoztató családi vállalkozásból, közel 400 fős nagyvállalattá nőtte ki magát a debreceni központú cég. A háromszoros Magyar Brands díjas cég fennállásának 30. évfordulóját idén már a Business Superbrands elismeréssel is ünnepelheti.

A Daniella Villamosság mérföldkövei

A villamossági anyagok kis- és nagykereskedelmével foglalkozó vállalat 31 telephelyével, valamint modern, minden igényt kielégítő B2B és B2C webáruházával valódi országos lefedettséget tudhat a magáénak. 2010-ben a Daniella Kft. elérte a 10 milliárd forintos éves árbevételt, 2020-ra pedig szinte megduplázta éves forgalmát a nagy múltú vállalat. 

3,6 milliárd forintos tőkebevonásnak köszönhetően 2020-ban több nagy volumenű fejlesztés is megvalósítottak, amelyek között a legjelentősebb a közel 2 milliárd forintból létrejövő nagytarcsai logisztikai központ megépítése volt. A beruházásnak köszönhetően a korábban 6000 m2 raktári kapacitásukat, 12 000 m2-re növelték. Az átfogó fejlesztés nem csupán technológiai jellegű volt, hanem nagymértékű létszámbeli növekedést is jelentett, ugyanis 40%-al bővítette a cég logisztikai munkaerőállományát.

A máig családi tulajdonban lévő, a 2021-ben több mint 20 milliárd éves árbevételű magyar vállalat mindig igyekezett lépést tartani a piaccal, sőt próbál egy lépéssel előtte is járni. A cégvezető szerint vállalatuk piacvezető szerepének megtartásához elengedhetetlen az innovativitás és a vevőközpontúságot szem előtt tartó hozzáállás.

„Büszkeséggel tölt el, hogy az idén 30 éves Daniella Villamosság Magyarországon a legidősebb cégek közé léphetett. Kemény és áldozatos munkával teli 30 év volt ez, mely során kollégáim és a vezetőség közös célja mindig az volt, hogy a piacon a legjobb szolgáltatást tudjuk nyújtani.

Ezt a munkát a partnereink növekvő bizalommal hálálták meg – ez adott erőt ahhoz, hogy minden területen fejlődni tudjunk. Piacvezető pozíciónk, partneri és beszállítói kapcsolataink erőssége mellett természetesen külön öröm, ha egy újabb szakmai elismerés, mint a Business Superbrands is visszaigazolást ad ahhoz, hogy jó úton járunk.

A mi sikerünk kulcsa egyet jelent a partnereink sikerességével – ezért fogunk dolgozni a jövőben is.” – fejtette ki Hadnagy Ernő, a Daniella Villamosság ügyvezetője.

Az elmúlt 30 év során, a tudatos fejlődés útján haladva, igyekeztek a sikerek mellett is megőrizni a vállalkozás családi jellegének előnyeit és értékeit, hiszen a jó munkahelyi közösség kiemelt fontossággal bír a cég életében.

Superbrands díj ajándékba

A kerek évforduló méltó ajándékaként – a három korábbi Magyar Brands díj mellett– a Daniella Villamosság 2022-ben elnyerte a rangos Business Superbrands üzleti elismerést is.

Az 1995 óta működő -hazánkban 2004-óta jelenlévő- a legeredményesebb üzleti márkákat díjazó Business Superbrands Program a világ több mint 90 országában van jelen. A kiválasztás folyamata minden országban azonos elvek mentén zajlik, ugyanis a díjazottakat egy többlépcsős kutatási folyamat során emelik ki. Fontos megjegyezni, hogy az elismerés nem megvásárolható és pályázni sem lehet rá, ugyanis egy szakértői bizottság több szempont alapján szűri a márkákat, a végső értékelést pedig egy független szakemberekből álló bizottság hozza meg.

„A Superbrands díj ismét egy remek visszajelzése annak, hogy munkánkkal értéket tudunk teremteni a piacon. Ez a kitüntetés legalább annyira a partnereinké is, mint a miénk, hiszen idén már 30 év közös munkája, sikerei és a kialakult bizalom hozta ezt meg számunkra. A Díj számunkra nem csupán egy újabb elismerést jelent, hanem egy ígéretet is arra, hogy továbbra is folyamatos és tudatos fejlődés útján haladva fogunk dolgozni azért, hogy hosszú távon részesei lehessünk a partnereink terveinek és sikereinek” – mondta Nagy Tamás, a Daniella Villamosság marketing és kommunikációs vezetője.

A nagyvállalat, ahol díjazzák az együttműködő partnereket is

A Daniella Villamosság a jövő tekintetében is tele van izgalmas tervekkel és célkitűzésekkel. Jelenleg a hűséges üzleti partnerei megbecsülése érdekében nagyszabású együttműködést alakított ki a Pappas Autoval.

A kooperációból adódó lehetőségekkel – a 30 éves születésnapja alkalmából- a vállalat szeretné elismerni üzleti partnereit. Az értékes együttműködés során akár egy Mercedes Citan haszongépjármű is segítheti a hűséges partnerek munkáját.

https://daniella.hu/blog/daniella-villamossag-es-a-pappas-auto-30-eves-jubileumi-online-promocio

 „Számunkra kiemelt jelentőséggel bír a fejlődés és a megújulás iránti elkötelezettség, valamint a helyi vállalkozások támogatása. 32 éve az ország legismertebb és legkiemelkedőbb Mercedes-Benz márkakereskedése vagyunk, szakértelmünknek és elhivatottságunknak köszönhetően, igazi innovátorává váltunk a hazai autókereskedelemnek. A Pappas Auto – akár a Daniella Villamosság Kft. – családi vállalkozásként indult, mára már nyolc országos telephellyel, valamint egy különleges és exkluzív Mercedes-Benz Luxury Showroom-mal rendelkezünk a Matild Palace-ban. Legfontosabb érték számunkra az ügyfél elégedettsége, ez a jövőbe vetett bizalmunk alapja. Éppen ezért külön öröm számunkra, hogy a Daniellával közös együttműködésünk keretében egy olyan modellt tudtunk felajánlani, mely az év kishaszonjárműve díjat nyerte el 2021-ben” – mondta el Pais József, a Pappas Auto Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.

Tervekkel teli jövő

A Daniella Villamosság életében már eddig is kiemelt szerepet kapott a folyamatos fejlődés, az innováció és a modern megoldások vásárlóközpontú hasznosítása – ez a jövőben sem lesz másként.

Ahogyan a cég mottója is példázza “az elektromos világ szolgálatában”, a Daniella Villamosság ezentúl is nagy hangsúlyt fektet arra, hogy piacvezető pozíciójukat megőrizve, mind a vásárlóik, mind a partnereik számára technológiai és üzleti szempontból is tökéletes és kényelmes megoldásokkal szolgáljanak.

A Daniella Kft.-ről röviden:

A Daniella Kft. hazánk piacvezető villamossági kereskedő cége. A családi tulajdonban lévő magyar vállalkozás villamossági anyagok kis- és nagykereskedelmével foglalkozik, a villamossági termékek teljes spektrumát kínálja ügyfeleinek. A cég mottója és küldetése, ami köré termék- és szolgáltatásportfolióját kialakította: „az elektromos világ szolgálatában”.

31 telephelyből álló szaküzlethálózat mellett B2B és B2C webáruházzal biztosítják vevőik kiszolgálását. A rendelkezésre álló közel 3 milliárd Ft összértékű készletállományból a legtöbb igényt másnapra teljesítik, míg a polcon nem tartott termékeket is a lehető leghamarabb szerzik be több száz beszállítóból álló kapcsolatrendszerük működtetésével. 2021-től a hazai villamossági piac legmodernebb, robotizált raktárrendszerrel ellátott 12.000 nm-es logisztikai központjából teljesítik vásárlóik igényeit.

A cég 2020-ban 3,6 milliárd Ft-os sikeres kötvénykibocsátást hajtott végre.

A cég export tevékenységet is folytat Romániában, saját leányvállalatukon, a Dominant Electric S.R.L.-en keresztül, továbbá más országokban is a helyi kereskedő partnerek közreműködésével.

A cég tagja a FEGIME-nek, amely egy villamossági termékeket forgalmazó, családi vállalkozásokat tömörítő beszerzési társaság. A Daniella Villamosság alapító tagja a 2007-ben megalakult FEGIME Hungary Kft.-nek, mely magyar családi vállalkozások közreműködésével kapcsolódik nemzetközi tagcégek láncolatához, az európai szakmai elit vérkeringésébe.

A Daniella Villamosság 2019-ben2020-ban és 2021-ben is elnyerte a MagyarBrands díjat a Kiváló Üzleti Márka kategóriában, 2022-ben pedig Business Superbrands elismeréssel tüntették ki.

1992-es megalapításakor a cégnél mindössze 4 fő dolgozott, mára azonban stabil és megbízható működésének, valamint partnerei szolgálatába állított szakértői hátterének köszönhetően egy közel 400 fős vállalattá nőtte ki magát, ezzel Magyarország villamossági piacának vezető nagykereskedőjévé vált, és a hazai nagyvállalatok körébe léphetett.

További információ és interjúegyeztetés:

Terdik Adrienne| Ügyvezető igazgató | PResston PR | Rózsadomb Center |

1025 Budapest | Törökvész u. 87-91. | T + 36 1 325 94 88 | F +36 1 325 94 89 | M +36 30 257 60 08 | adrienne.terdik@presstonpr.hu |www.presstonpr.hu

Szekeres Nikoletta | PR vezető | PResston PR | Rózsadomb Center | 1025 Budapest | Törökvész u. 87-91. | T + 36 1 325 94 88 | F +36 1 325 94 89 | M +36 30 831 64 56 | nikoletta.szekeres@presstonpr.hu | www.presstonpr.hu